Ismét egy olyan meccsen vesztett két pontot a Manchester United, amelyen nem szabadott volna. És ismét nem talált be Cristiano Ronaldo.

Hét közben a Burnley otthonában, szombat délután pedig hazai pályán a Southampton ellen ikszelt a Manchester United, egyre mélyebben az MU és egyre inkább veszélybe kerül a top négy.

Pedig jól kezdett a United, Jadon Sancho megrúgta az első bajnoki gólját az Old Traffordon, de a második félidőben a Soton Ché Adams góljával egyenlített. Rangnick csapata ötlettelenül, statikusan és gyengén futballozott, nem is tudott újabb gólt szerezni, maradt az 1–1.

Sancho gólja:

Ché Adams egyenlítő gólja:

A United 40 ponttal ötödik a bajnokságban, ugyanannyi pontja van akárcsak a West Hamnek. Az Arsenalnak azonban úgy van 39 pontja, hogy két meccsel kevesebbet játszott az MU–West Ham United kettősnél, a Tottenham pedig úgy 36 pontos, hogy három bajnokit kell bepótolnia.

Nem megy tehát a Unitednek, és nem megy Cristiano Ronaldónak sem.

Február közepén járunk, a portugálnak még gólja és gólpassza sincs 2022-ben, és a Southampton elleni volt zsinórban a hatodik meccse, amelyen nem tudott gólt szerezni. Ehhez hasonló rossz szériája legutóbb 2009-ben volt a portugálnak.

Egy hete tizenegyest is hibázott Ronaldo:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés