Ronaldo szerint Portugáliával nehezebb trófeát nyerni, mint például Argentínával.

Ronaldo 2016-ban az amúgy is sikeres pályafutása legkiemelkedőbb évét hozta. Bajnokok Ligáját nyert a Real Madriddal, Portugáliával pedig Európa-bajnok lett, aztán az év végén megkapta az Aranylabdát is. Most meg nyilatkozott egy ilyet:

„Természetesen nagyszerű, ha BL-t nyersz, vagy megkapod az Aranylabdát. De az teljesen más érzés, amikor az országodnak nyersz trófeát. És teljesen más Portugáliával felérni a csúcsra, mint Argentínával, Brazíliával vagy Németországgal. Portugáliával sokkal nehezebb.”

És nyilván nem véletlenül említette Argentínát is. (Spoiler: Messi argentin.) Viszont abban igaza van, hogy az említett három ország korábban már számos tornát nyert, Portugália viszont 2016-ig semmit. Neki meg komoly szerepe volt a sikerben, még akkor is, ha az egész Eb-n talán két jó meccse volt, ezeket leszámítva viszont magához képest elég gyengén futballozott.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását

A Tottenham 2026-ban először tudott meccset nyerni a Premier League-ben

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni