A The Telegraph szerint benne van a pakliban, hogy Wayne Rooney még a téli átigazolási szezonban Kínába szerződik.

Wayne Rooney néhány hete a Manchester United történetének legeredményesebb futballistája lett. Ennek ellenére nem sikersztori a kapitány elmúlt egy-két éve az MU-ban: nem megy a játék neki, és Mourinho nem számol vele kezdőként, sőt úgy tűnik, már nem is lát potenciált benne.

Ősszel az MLS-ből volt ajánlata, majd bejelentkeztek a kínaiak is, akik óriási pénzt ígértek neki. Most meg a Telegraph ír a kínai transzferről, miszerint több csapat is akarja az angolt – így pedig már érdemes legalább félig komolyan venni a hírt.

A kínai átigazolási időszak február 28-án zárul, vagyis Rooney már tíz napon belül elhagyhatja Manchestert. Mourinho nemrég még azt mondta, a támadó ebben a szezonban biztosan marad, de az évi 32 millió fontos fizetés elgondolkodtathatja Rooneyt – főleg, hogy a csapatba kerülésre tényleg kevés az esélye.

A kínai bajnokság már bevonzott néhány nagy nevet (egész komoly csapatot lehet az odaigazoltakból összerakni) de Rooney megszerzése teljesen új szint lenne, mert az angolnak óriási marketingértéke van, emellett pedig a futball egyik legnagyobb sztárja jelenleg.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

Kevés bizarrabb videó van jelenleg az MI-vel olimpiai hokiaranyat nyerő Donald Trumpnál

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés