Miután otthon 6 perc alatt kapitulált a Debrecen, közel sincs könnyű helyzetben. Nyernie kell és legalább két góllal.

Mondjuk egygólos különbség is elég lehet, de ahhoz minimum háromszor kell beköszönnie a Rosenborg kapujába, és abban azért nagyon ne bízzunk, hogy 5–4-es meccsen fog győzni a Loki.

Kis adalék: korábban még egyetlen magyar csapatnak sem sikerült legyőznie a Rosenborgot.

Az odavágó első félidejében sikerült zavarba hozni a norvégokat, beszorítottuk őket saját térfelükre és fölényben játszottunk. Ezt szeretnénk most is látni. Viszont imádkozzunk, hogy ne a második félidő reinkarnálódjon, mert akkor olyan simán búcsúzik a DVSC az Európa-ligától, mint Kondás Elemér egy kommunikációs tréningről.

Apropó Kondás, a mester nem számolhat a sérült Szakály Péterrel és eltiltása miatt Dusan Brkoviccsal sem.

Nemcsak kényelmes helyzetben van a Rosenborg, de jó formában is, meccseit megnyerni, de többnyire nem ússza meg kapott gól nélkül. A DVSC-nek bravúrra lenne szüksége, támadni kell és gólokat rúgni, ami talán össze is jön.

El-selejtező, 3. forduló, visszavágó
Rosenborg–Debrecen
19:00 (M4)

A tippünk:

Fogadok most, mert tetszik a kombó, és érdekel a közel négyszeres pénz is!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.