Marco Rossi szövetségi kapitány csak a győzelemre tudja felkészíteni a magyar labdarúgó-válogatottat, de azért hétfőn az egy ponttal is elégedett lenne Boszniában.

A bosnyákok összességében a második félidőben jól játszottak a németek ellen, akiknek tudtak problémát okozni. Ennek megfelelően tiszteljük mostani ellenfelünket, de azért vagyunk itt, hogy pontot, pontokat szerezzünk” – jelentette ki a vasárnapi sajtótájékoztatón a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető.

Képtelen vagyok úgy felkészíteni a csapatot, hogy az egy pont legyen a cél, hármat szeretnénk szerezni, de a végén az egy is jó lenne.

Rossi ezzel arra utalt, hogy döntetlennel a magyarok a bosnyákok előtt maradnának a négyesben, így a közvetlen rivális csak úgy tudna előzni a novemberi dupla fordulóban, ha bravúrt érne el a két favorit, azaz a német vagy a holland együttes ellen.

„Nem kedvelem a bunkerfocit, de van, amikor az vezethet eredményre, ezúttal viszont nem ez a cél, nem erre lehet számítani. Kiegyenlített meccset várok, mert ez a találkozó dönt arról, melyik gárdának lesz esélye a bennmaradásra.”

A hétfőn a 70. találkozójával Sebes Gusztávot maga mögött hagyva a szövetségi kapitányok örökrangsorának második helyére kerülő Rossi kifejtette, biztosan nem Balogh Botond helyettesíti a megsérült Dárdai Mártont, mert a parmai védő vasárnap edzett először, ezért kockázatos lenne a szerepeltetése.

„Mindig van nehézség, de aki itt van, azokra ugyanúgy számítunk. Nem keresünk kifogásokat. Mindenki hasznos, de senki sem pótolhatatlan. Nekünk most a legfontosabb, hogy a korábban látott csapategység visszatért.”

Zenicában hétfőn 20:45-kor kezdődik a bosnyák–magyar NL-mérkőzés. A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:

Dibusz – Botka, Orbán, Fiola – Bolla, Nikitscher, Schäfer, Nagy Zs. – Sallai, Szoboszlai – Varga B.

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rangsorba állítottuk 2024 tíz legjobb futballistáját

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

További cikkeink a témában