Azt üzente a kapitány, hogy mindig küzdeni fog.

A magyar válogatott kedden este a Wembley-ben az angolok ellen lép pályára a világbajnoki selejtezők nyolcadik fordulójában.

„Amikor nem jönnek az eredmények, akkor két eshetőség van, lemondani, vagy tovább küzdeni, én sosem adom fel, és nem holnap akarom elkezdeni”

– válaszolta londoni sajtótájékoztatóján a tréner arra a kérdésre, hogy egy súlyos vereség esetén önként távozna-e posztjáról.

„Remélem, tudunk egy jó mérkőzést játszani, és sikerül olyan eredményt elérnünk, amivel emelt fejjel jöhetünk le a pályáról”

– mondta Rossi, aki szerint tökéletes játékra van szükség ahhoz, hogy megfékezzék a klasszisokkal felálló Eb-ezüstérmes angolokat.

Az olasz szakember megjegyezte, a selejtezősorozat végéhez közeledve – amikor csapata érdemben már nem tud beleszólni a továbbjutás kérdésébe – természetesen el kell gondolkodni a jövőn, így a keddi összecsapáson több fiatal futballistát is pályára küld, ráadásul éppen a Wembleyben, ahol ennek hagyománya is van.

Rossinak biztosan több helyen kell majd változtatnia a szombati összecsapáshoz képest, amikor a nemzeti együttes 1–0-ra kikapott a vendég albán gárdától. Willi Orbán az RB Leipziggel kötött megállapodás szerint visszatért klubjához, míg Kleinheisler László és Dibusz Dénes sérülés, Botka Endre pedig sárga lapok miatt nem léphet pályára.

Egy angol újságíró arra reagáltatta Marco Rossit, hogy a két csapat budapesti összecsapását követően a brit lapok sokkal inkább az általuk ellenségesnek, rasszistának leírt hangulatról írtak, mintsem a futballról. Ezzel kapcsolatban a magyar válogatott szövetségi kapitánya leszögezte, a végül zárt kapus büntetést hozó incidens mindössze néhány emberhez köthető. Szerinte Magyarország, akárcsak Anglia vagy bármelyik európai ország, nyitott, toleráns és demokratikus.

A keddi világbajnoki selejtező 20.45 órakor kezdődik a Wembley Stadionban.

Marco Rossi elmondta, mi volt a válogatott legnagyobb problémája az albánok ellen

Oda-vissza verte Albánia Magyarországot a vb-selejtezőben, a budapesti vereség után próbálta elemezni a vereség okait Marco Rossi szövetségi kapitány.

Marco Rossi: Tisztázni kell, ki az, aki hajlandó végrehajtani az utasításaimat

Nem kímélte a csapatát és magát se a kapitány, de nem is nagyon volt miért.

(Fotó: MLSZ)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Luis Enrique félidei „beszédétől” még a tévénézőbe is belefagy a szó

Ritkán nevezhetünk egy fejest a hétvége egyik góljának. Most ez történt

A szezon gólját rúgta a vb-bronzérmes futballista

További cikkeink a témában
Így dobnak meg negyedmisivel a Suzukinál, ha új autót vennél
Hirdetés