A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint nincs szerencséje a sorsolásoknál, ugyanakkor úgy gondolja, hogy kerülhetett volna nehezebb csoportba is Magyarország.

Kisorsolták a 2022-es világbajnokság európai selejtezőcsoportjait.

A magyar válogatott Angliával, Lengyelországgal, Albániával, Andorrával és San Marinóval került egy hatosba.

A sorsolás után Marco Rossi a következőképp értékelt:

„Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a sorsolásoknál általában nincs szerencsém, bár tény, hogy kerülhettünk volna nehezebb csoportba is. Szerintem közepesen nehéz hatos tagjai lettünk. Bár mindkét nálunk erősebb csoportellenfelünk csak a harmadik lett Nemzetek Ligája csoportjában, ez nem szabad, hogy megtévesszen minket, hiszen a legutóbbi vb-n elődöntős angolok jelenleg negyedikek a világranglistán, míg a lengyelek a 19. helyen állnak, ráadásul náluk játszik Robert Lewandowski, aki az egy vb-selejtezősorozatban szerzett legtöbb gól csúcstartója 16 találattal”

nyilatkozta az olasz edző.

A világbajnokságra Európából 13 ország fog kijutni. A csoportgyőztesek automatikusan kvalifikálják magukat, a csoportmásodikok és a Nemzetek Ligája-rangsor alapján még két csapat pótselejtezőt fog játszani. A pótselejtezőket három ágon fogják lebonyolítani, négy-négy csapat részvételével, elődöntő-döntő rendszerben.

Nehéz csoportba került a magyar válogatott, bravúrra lesz szükség a vb-szerepléshez

Kisorsolták a 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőcsoportjait. A magyar válogatottnak nagyon nem lesz egyszerű dolga.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Martínezé az egyik legőrültebb statisztika a futballban

További cikkeink a témában