A pénteken rajtoló Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési meccsét játszotta a magyar válogatott a Szusza Ferenc Stadionban. Marco Rossi csapata gól nélküli döntetlent ért el az írek ellen, a szövetségi kapitány a lefújás után értékelte a felkészülést és a rajtoló Eb-ről is beszélt.

Sorozatban tizenegyedik meccsén maradt veretlen a magyar válogatott

Egyik felkészülési meccsén sem kapott gólt Rossi együttese.

„Az összes szám, az összes statisztika azt mutatja, mindent megpróbáltunk. Szerencsések voltunk az első percekben, amikor ők támadtak, de csak akkor voltak veszélyesek, amikor a fizikai erő számított, de azt hiszem, ezt tudtuk kezelni. 

Az Eb-n az ellenfeleink nem a középpályán fognak állni és várni, de az a stílus talán jobb is lesz nekünk. Most a legjobb játékosok képességeit nem tudtuk kihasználni. Az utolsó mozdulatok, lövések nem sikerültek, de a saját csapatom miatt nem aggódom.

Nincs már sok kérdés a fejemben, de remélem a legjobb tizenegyet láthatjuk a portugálok ellen. Sallai szándékosan nem játszott egyik felkészülési meccsen sem, nem akartunk kockázatot vállalni a szerepeltetésével”

– nyilatkozta Rossi az M4 Sportnak.

A magyar válogatott zsinórban a tizenegyedik meccsén maradt veretlen, így várja az Eb-rajtot, ahol a csoportkör első meccsén a címvédő portugálokkal, majd a világbajnok franciákkal játszik Budapesten. Az utolsó fordulóban Münchenben Németország lesz Rossi csapatának ellenfele.

Kapcsolódó:

Megvan a válogatott szűkített Eb-kerete, Szoboszlai nélkül

Az UEFA határidejét betartva Marco Rossi kihirdette 26 fős Európa-bajnoki keretét. Sajnos a szoboszlais hír igaz volt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.