Marco Rossi megtisztelőnek tartja, hogy magyar szövetségi kapitány lehet, de ettől még a földön maradt.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya a tuttomercatoweb.com-nak adott egy hosszabb interjút azok után, hogy legyőztük Horvátországot, ezt a Nemzeti Sport szemlézte.

Rossi elmondta, hogy ellentmondásos érzések uralkodnak benne, mert egyrészt tudja, hogy a válogatottal valami különlegeset hajtottak végre, ugyanakkor azt is tudja, hogy nem értek el még semmit.

„A magyar válogatott kispadján ülni pályafutásom csúcspontja, ugyanakkor nem vagyok elégedett, folyamatosan jobban és jobban kell végeznem a feladatom.”

Nagyon érdekeset mesélt az olasz harmadosztályú múltjáról:

Olaszországban nagyon sokszor a kapcsolatok fontosabbak, mint a tudás és a képességek, ezért sok jó edző kényszerül az alacsonyabb osztályokban dolgozni, ahol aztán kompromisszumokat kell hozniuk.

Nekem például fizetnem kellett, hogy a Serie C-ben edzősködhessek.

Amikor ez megtörténik – és ez arrafelé előfordul –, akkor már nem vagy profi, aki a futballért dolgozik, hanem csak szponzor vagy, és az ember a legritkábban fizet azért, hogy dolgozzon.

És teljesen reálisan beárazta a magyar focit is:

A magyar bajnokság szereplői az olasz második vonal élcsapatai között szerepelnének.

Ugyanakkor az világos, hogy az egyes bajnokságok színvonala a játékosoktól és a ligában megforduló pénztől függ.”

Rossi Szoboszlai Dominikot ajánlaná be az olasz kluboknak, de Nagy Ádámért is odavan.

Ádám kivételes srác, rengeteget dolgozó, igazi profi. Szükségünk van egy védekező középpályásra, ő pedig az, és kivételesen jól végzi a dolgát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
21% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
20% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Hirdetés