A budapesti győzelem nem bódította el a kapitányt, pontosan látja az erőviszonyokat.

Rossi fontosnak érezte elmondani, hogy tudja, a vb-döntős horvát válogatott erősebb a magyarnál, így benne van, hogy csapata kikap a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn, de kiemelte, ha ez be is következik, korántsem mindegy, miként.

„A világbajnoki ezüstérmes lesz az ellenfelünk, amely nyolcadik a világranglistán, míg a magyar csapat az ötvenedik. Hazai pályán ennek ellenére sikerült meglepni őket márciusban, de korántsem biztos, hogy ez ismét összejön.

Ha ki is kapunk, annak módját mi választhatjuk meg, nekünk a saját játékunkra kell koncentrálni.”

Rossi szerint a meccs képét alapvetően határozza majd meg, hogy a magyar válogatott meg tudja-e tartani a labdát, mert ha nem, akkor védekezésre kényszerül majd – ezzel a megállapítással mondjuk nem vállalt sokat.

Nehéz helyzetben vagyunk, sok játékosunk hiányzik sérülés vagy eltiltás miatt, négy futballistára nem számíthatok azok közül, akik pályára léptek a márciusi bravúros győzelem alkalmával, ebből három középpályás.”

Az eltiltott védő, Baráth Botond mellett a sárga lapjai miatt hiányzó Nagy Ádámra, továbbá a sérült Pátkai Mátéra és Szoboszlai Dominikre sem számíthat.

A magyar válogatott csütörtökön 20.45-től játszik Horvátországgal a spliti Poljud Stadionban.

Rossi továbbra is dühős a szlovákok elleni eredmény miatt, de bizakodó az Eb-szereplést illetően

A horvátok és az azeriek elleni Eb-selejtezők előtt nyilatkozott Marco Rossi szövetségi kapitány.

(Forrás, fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Történelmi pillanat, Lionel Messi megszerezte pályafutása 900. gólját

Szoboszlai a meccs embere lett a BL-ben, és esélyes arra, hogy megválasszák a forduló legjobbjának

Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.