Marco Rossi szerint megérdemelte a győzelmet a magyar válogatott a törökök elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

„Az első félidőben nagyon jól teljesítettünk, olyannyira, hogy megítélésem szerint ez volt az eddigi legjobb félidőnk, mióta én vagyok a szövetségi kapitány.

A törökök több játékosunkat nem ismerték, tudat alatt talán kicsit lebecsültek bennünket, és úgy láttam, meg is lepődhettek a taktikánkon. A fordulás után picit fáradtabbak voltunk, túl sokat kellett védekeznünk, hátrébb helyezkedtünk, mint a szünet előtt.

Az első félidőben sok lehetőségünk volt, a másodikban ellenfelünk veszélyesebbé vált, két-három helyzete is volt, de mindent összevetve megérdemelt győzelmet arattunk”

– fogalmazott Marco Rossi az mlsz.hu-nak, majd kitért arra is, miért változtatott a felálláson.

„A három belső védős felállás nem teljesen új, kétszer már játszottunk ebben a rendszerben, és ilyen hadrendben csak egy gólt kaptunk eddig. Az elmúlt időszakban rengeteg statisztikát vizsgáltunk meg, és arra jutottunk, hogy ebben a felállásban kevesebb helyzetet dolgoztak ki ellenünk a riválisaink. Kevés idő állt a rendelkezésünkre, azt kértem a játékosoktól, hogy küzdjenek az országukért, és mutassák meg, hogy képesek a harcos futballra.”

Szoboszlai élete talán legnagyobb góljával nyert a válogatott Törökországban

Roberto Carlost idézte a magyar középpályás elemi erejű lökete.

(Fotó, forrás: MLSZ)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés