Ahogy sejteni lehetett, Real Madrid-os döntés született az őrjöngő német védő eltiltásáról.

A Barcelona ellen 3–2-re elveszített kupadöntő végén Antonio Rüdiger előbb megdobálta, majd megfenyegette, aztán ismét meg akarta dobálni a játékvezetőt, miközben vérben forgó szemekkel, teljesen begőzölt fejjel ordított. Kiállították.

Igazi csürheként viselkedtek a Real Madrid játékosai a kupadöntő végén

Antonio Rüdiger megint megőrült: megdobta a játékvezetőt, majd neki akart menni, akár 12 meccsre is eltilthatják.

Az eltiltásról már akkor írtuk, hogy négytől tizenkét meccsig bármi lehet, de miután a Real Madridról van szó, alighanem a négyhez lesz közelebb.

A példamutatóan viselkedő Rüdigert a fegyelmi bizottság hat meccsre tiltotta el.

Mivel azok a büntetések, melyek minimum négy mérkőzésre szólnak, minden spanyol versenysorozatra vonatkoznak, így a 32 éves hátvéd ebben az idényben már nem léphet pályára. Aminek semmi jelentősége, mert egyébként is megműttette magát.

Rüdiger viselkedése egyébiránt Németországban is felzúdulást keltett, nagyon sokan amellett lobbiznak, hogy nem szabadna meghívni a válogatottba.

Lucas Vázquez kétmeccses eltiltást kapott, ami csak a Király-kupára vonatkozik, Jude Bellingham piros lapját pedig egyszerűen csak törölték.

Egy meccsre tiltották el Mbappét, aki kis híján kettétörte az ellenfele lábszárát

A szabályok értelmében akár öt meccset is kaphatott volna, a látvány alapján többet is, de végül egyetlen meccs lett belőle.

Az UEFA fegyelmi vizsgálatot indít a Real Madrid négy futballistája ellen

Az Atlético Madrid elleni BL-párharc után indít fegyelmi eljárást a szövetség a Real Madrid ellen.

(Fotó: Jose Luis Contreras/Dax Images/NurPhoto via Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés