Miután a nyáron gyakorlatilag fuzionált a Videoton és a Győri ETO, nem csoda, hogy A Nagy Várt Csatár is onnan jön: Rudolf Gergely lehet az új Nikolics Nemanja. Az nso értesülései szerint már az orvosi vizsgálatokon is átesett.

Már orrba-szájba panaszkodott mindenki, de főleg Bernard Casoni, hogy hát ez a Vidi nem az a Vidi, tök új csapatot kell építeni, ezért nem megy olyan jól még a bajnoknak (értsd: értékelhetetlenül gyenge). Ez persze így abszolút nem igaz, mármint nem kellene új csapatot építeni, hiszen a nyáron mindössze három győri érkezett, három válogatott, és közülük is csak Pátkai játszik kezdőként, de nyáron mindig elő lehet jönni ezzel a csapatépítős, idény eleji formás hülyítéssel.

Zárójel: az a része persze igaz, amit viszont nem mondott ki senki, hogy az új főmufti, Burcsa Győző szétkúrta a csapatot, főleg lelki értelemben, de fizikailag is igyekezett: elengedte a gólkirályt (Nikolics), a csapatkapitányt (Sándor) és az egyik legjobb légióst (Stopira), mert sokat kértek, és elzavarta azt az edzőt is (Carrillo), aki csapattá gyúrta össze a keretet, akit imádtak a játékosai, és ő is tűzbe ment értük, csak mert nem úgy táncolt, ahogy a főnök fütyült. Vagyis nem játszatta Burcsa embereit, a fantasztikus képességű Ivanovszkit, Marévalt és Luijckxot.

Na de mostantól minden jobb lesz, mert egyrészt fenti urak játszanak, és végre érkezik egy tényleg jó csatár is, az egyik legjobb képességű magyar: Rudolf Gergely is átmegy Győrből Fehérvárra.

A 30 éves támadó elsősorban külföldön akart játszani, de a jobb NB I-es csapatok ajánlatai is érdekelték. A Vidi már korábban rámozdult, de akkor messze állt azt ajánlat az igénytől, most nyilván emelt a Videoton, mert már ott is leesett, hogy az Ivanovszki-Feczesin kettőssel nem jutnak messzire. A Nancyban nevelkedő (tehát anyanyelvén tud beszélni az edzővel), de korábban a Lokiban és a Diósgyőrben is játszó, 28-szoros válogatott Rudolf két évre írhat alá.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés