A Napoli az Interrel harcol az Olasz Kupa elődöntőjében, a déliek Milánóban tudtak nyerni, fél lábban már a fináléban vannak.

De csak féllel, mert lesz egy visszavágó is, és 1–0-s előny nem életbiztosítás a Napolinak, ugyanakkor mivel az Inter bajnok szeretne lenni, az égszínkékeknek talán fontosabb a párharc. Na meg tudjuk, Nápolyban nem könnyű nyerni.

A meccs egyetlen gólját a Napoli spanyol középpályása, Fabián Ruiz lőtte, és emlékezetesre sikerült. Egy kényszerítő után kétszer húzott egy lövőcselt ballal, betolta középre és kicsit kicsavart testtartással, parádés rúgótechnikával lőtte el Padelli mellett. Picit megpattant, de így is zseniális.

A gólon kívül is a meccs egyik legjobbja volt Ruiz, aki az egyik legnagyobb ígéret lett mostanra. A Real Madrid és a Barcelona is szeretné hazaigazolni, de a fél Premier League is vinné a 23 éves, U21-es Európa-bajnok belső középpályást.

A visszavágót március 5-én rendezik, a másik ágon Juventus–Milan párharc van.

(Fotó: Alessandro Sabattini/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását

A Tottenham 2026-ban először tudott meccset nyerni a Premier League-ben

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni