A Girona és a Leganés ellen összesen egy pontot tudott szerezni a spanyol bajnoki címvédő, vagyis ötöt bukott két forduló alatt. Lehet még rosszabb? Lett.

Egy komoly menetelés előtt áll a Barcelona, rangadók és a BL is jön, fel kell tehát állni a sokkból. Az élet úgy megy tovább, ahogy ilyenkor kell: edzésekkel. A péntek délelőtti tréningen azonban, melynek első negyedórája nyilvános volt, Samuel Umtiti nem jelent meg – a klub később közölte, a védő lesérült.

Az amúgy is hitványul teljesítő védelem legjobbja tehát kiesett, méghozzá talán hosszú időre, legalábbis a katalán sajtó azt írja, hogy súlyos térdsérülést szedett össze. A katalánok hetekről beszélnek, a madridi As viszont több hónapról írt.

Akárhogy is, nagy bajba került a Barcelona, mert Piqué élete mélypontján van, Lenglet eddig semmit sem mutatott egy kiállításon és egy nevetségesen rossz helyezkedésen kívül, Vermaelen pedig ugyan remek focista, de az a csoda, ha ép.

A hétvégén a Bilbaóval játszanak Messiék, a jövő héten pedig egy Tottenham, Valencia duó látja őket vendégül.

Az utolsó verte a harmatgyenge Barcelonát, de a Realt is szétkapták Sevillában

Kínosan gyenge ebben a szezonban a Barcelona, de még így is vezeti a ligát, mert a Real Madrid nagyon kikapott.

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Varga Barnabás rögtön egy súlyos pénzbüntetéssel indíthat az új klubjában

Kiderült Florentino Pérez nagy terve: Mourinhót akarja a Madrid elnöke

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés