A Juventus meglepetésre kikapott a Lyon otthonában a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első meccsén.

A Juve az idei BL egyik favoritja, a klub évek óta a BL-címre hajt, a tegnapi meccs után azonban némiképp nehéz helyzetbe került a torinói csapat, hiszen gólt sem rúgott idegenben:

A csapat edzője, Maurizio Sarri a meccs után elmondta, mi volt csapata legnagyobb gondja:

Nem tudtam megértetni a játékosokkal, mennyire fontos, hogy gyorsan járassuk a labdát. Nehéz megmagyarázni, de az első félidőben túlságosan lassan passzoltunk, a Lyon eközben letámadott, megszerezte a labdát és végül gólt rúgott. A második félidő már jobb volt, de ez kevés a Bajnokok Ligájában. Dolgoznunk kell a labdajáratáson, és előbb vagy utóbb ez természetes lesz a játékosoknak

mondta az olasz tréner.

A tegnapi másik meccsén a City Madridban nyert:

A Manchester City teljesen megérdemelten nyert a Real ellen Madridban

Jól focizott az angol csapat, ami nem mondható el a Realról. És még Ramost is elveszítette.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Történelmi mélyponton a Man. United, de Ten Hag szerint továbbra is ő a megfelelő menedzser

Törött állkapoccsal végezte a focista, aki belekötött egy bokszolóba

Előbb padlózott a japán Szörny, majd merevre KO-zta ellenfelét

További cikkeink a témában