A Barcelona támadója igencsak meggondolatlanul nyilatkozott az argentin–brazil előtt, pocsékul öregedett a kijelentése.

„Megbasszuk őket!” – harsogta Raphinha a meccs előtt Romariónak egy interjúban, aztán csúnyán arcul csapta a valóság, amikor az El Monumental közönsége gúnyosan azt kiabálta a meccsen, hogy valaki cserélje be – jelezve, hogy teljesen észrevétlen a pályán. Ahogy az egész brazil válogatott az volt. A világbajnok Argentína Messi nélkül vert egy négyest a seleçãónak.

A világbajnok Argentína átgázolt a legnagyobb rivális Brazílián

Hiába az előzetes nagy fogadkozás brazil részről, Argentína simán nyerte hazai pályán a vb-selejtező rangadóját.

A vb-selejtezőmeccs előtt Lionel Scaloni, az argentin válogatott kapitánya hűtötte a kedélyeket:

„Nem mennék bele jobban a brazil játékosok nyilatkozataiba. Ez az összecsapás mindig lényeges, a végén azonban ez csak futball. Emlékezzünk arra a képre Messiről és Neymarról, ez az, amire koncentrálnunk kell, legyünk együtt, legyünk barátok.”

Aztán Scaloni a mérkőzés után végtelen bölcsességgel és higgadtsággal nyilatkozott Raphinháról:

Megbocsátok Raphinhának, mert tudom, hogy nem szándékosan tette, hanem a hazájáért akart harcolni. Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem akart bántani senkit azzal, amit mondott. Nekünk nincs szükség nyilatkozatokra ahhoz, hogy így futballozzunk. Nem emiatt játszottunk így.

Ez is érdekelhet:

A Liverpool saját nevelésű sztárja szinte biztosan a Real Madridhoz igazol

Trent Alexander-Arnold 21 év (!) után elhagyja a Poolt.

(Fotó: Manuel Cortina/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés