A Barcelonától nyár végén menesztett Quique Setién egy interjúban kissé sejtelmesen utalgatott arra, hogy ugyan nagy élmény volt Lionel Messit edzeni, de egyben nehéz is volt kezelni a klasszist.

Setién nem tudta kivívni Messi tiszteletét, és nyilatkozatában arra utalt, hogy valahol csendben mégiscsak az argentin csapatkapitány irányított. Michael Jordan példája legalábbis erre utal:

Ugyanakkor van egy másik oldala is a játékosoknak, melyet jóval nehezebb menedzselni. Ez a játékos személyiségének egy része, melyet talán a Michael Jordanről szóló, The Last Dance című sorozat szemléltet leginkább. A filmben olyan dolgokat is láthatsz, melyre nem is gondoltál volna.

„Nehéz őt edzeni. Ki vagyok én, hogy megváltoztassam? Ha elfogadták olyannak amilyen, és nem változtatták meg. Keveset beszél, visszafogott, de eléri, hogy megértsd, amit akar.”

„Ki vagyok én, hogy megváltoztassam Lionel Messit?”

A Barcelona korábbi edzője, Quique Setién arról mesélt egy interjúban, hogy milyen élmény volt Lionel Messit edzeni.

Mindez érintheti a jelenlegi edzőt, Ronald Koemant is, sőt, még nehezebb dolga lehet, elvégre Messit gyakorlatilag erőszakkal tartották Barcelonában. A holland azonban mást mondott, ami jelen helyzetben – ha esetleg mégsem igaz –, remek politikai húzás.

“Számomra Leo a világ legjobb játékosa. Minden nap megbizonyosodok arról, mennyire motivált is, mennyire győztes karakter. Nem jelent számomra nehézséget a vele folytatott közös munka. Számomra ő a csapatnak a kapitánya, akivel minden héten beszélgetek a mérkőzésekről és az öltözőről is. Nem értek egyet Setién szavaival, de tiszteletben tartom a véleményét.”

Mondjuk neki könnyebb lehet kivívni a tiszteletet barcelonai legendaként.

A korábbi Barca-edző Messinek: Ha nem tetszik, amit mondok, ott az ajtó

Újabb sztori került a nyilvánosság elé a Barcelona korábbi edzőjéről, Quique Setiénről és Lionel Messiről.

(Fotó: Tullio Puglia - UEFA/UEFA via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.