A Sevilla legyőzte a Dniprót (2–3), azaz (történelme során másodszor) megvédte, és begyűjtötte negyedik Európa-liga-címét. A spanyolok most egészen a Bajnokok Ligája-döntőig Európa trónján ülnek.

A Sevilla bizony most történelmet írt: korábban egyetlen csapat sem húzta be négyszer az UEFA-/EL-trófeát, az olyan csapatoknak, mint az Internek, a Juventusnak és a Liverpoolnak is csak háromszor sikerült.

Ezenkívül külön örülhetnek a spanyolok, győzelmükkel ugyanis a következő idényben a BL-ben indulhatnak, vagyis már biztos főtáblások.

  • 7. perc – gyors akció végén Kalinic fejese gólt ért (1–0):
  • 28. perc – Banega beadása után a nagy kavarodásban Krychowiak elé kerül a labda, gól (1–1):
  • 31. perc – Bacca az üres kapuba lőtt, mert kicselezte a kapust, na meg kellett ehhez még Reyes zseniális passza is (1–2):
  • 44. perc – Rotan szabadrúgásból 18 méterről bevarrta (2–2):
  • 73. perc – Bacca gólja Vitolo labdájából (2–3):
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új Guinness-rekordot ért el az ultrafutó, aki 100 napon keresztül minden egyes nap lefutott 100 kilométert

Azért hozta ki a börtönből a ketrecharcos a ketrecharcost, aki korábban legyőzte, hogy visszavághasson neki

40 évesen lett a Bajnokok Ligája legjobbja

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés