Spanyolország elég gyorsan és határozottan egyértelművé tette, miért érkezett az Európa-bajnokságra.

Az Európa-bajnokság halálcsoportja is elrajtolt, a B jelű négyesben a mérhetetlen tapasztalat, vagyis Horvátország és a fiatalos tehetség, vagyis Spanyolország csapott össze először.

A 2008-as és 2012-es Európa-bajnok Spanyolország a nagy tornák történetének legfiatalabb játékosával állt fel, de Yamal mellett a másik szélsőt, Nico Williamset és Pedrit is emeljük ki, kis túlzással együtt annyi idősek, mint Modric.

A horvátoknál pedig ott volt Modric, Brozovic és Kovacic is. Amit ők nem láttak már futballpályán, az nincs is.

Minden bizonnyal olyat is láttak már a rutinos horvát középpályások, hogy egy félidő alatt megsemmisítenek egy csapatot – amelyikben épp ők játszanak. De biztosan nem sűrűn. Ez történt most, a spanyol válogatott fél órán keresztül csak fölényben játszott, kereste a lehetőségeket, aztán lesimázta a meccset.

Ruíz pazar labdája után Morata szerzett vezetést. Az Atlético csatára már a harmadik Eb-jén talál be.

Aztán Fabián Ruíz maga is rúgott egyet, de milyet! Két csel a tizenhatoson belül:

A félidő ráadásában Lamine Yamal a legfiatalabb gólpasszadó is lett, a bekanyarítását Carvajal pofozta be.

Ezek után nem lehetett könnyű kijönni a második játékrészre a horvátoknak, esélyük nem maradt, de menni kell előre, amiben benne volt, hogy megfutja őket Williams vagy Yamal. Végül a spanyolok inkább lemenedzselték a meccset, Horvátország egy tizenegyesig jutott, de azt is kivédte Unai Simon. Igaz, utána Petkovic berúgta, de Perisic bemozdulása miatt még a becsületgól se lett meg.

Így Spanyolország magabiztosan, 3–0-ra behúzta a halálos B-csoport egyik fontos meccsét, és még a gólarányuk is kiválóan alakult.

Európa-bajnokság, B-csoport, 1. forduló

  • Spanyolország–Horvátország 3–0 (3–0)
  • Gól: Morata 29., Ruíz 32., Carvajal 45+3.

Ennyire pocsék félidővel nem lehet kezdeni, kikapott az Eb-n a magyar válogatott

Egy borzalmas első félidő után feljavult Magyarország, de a ponthoz a mai teljesítmény kevés volt.

(Fotó: Julian Finney/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink
További cikkeink a témában
Ahol a csúcsminőségű bútor életszemléletté nemesül
Hirdetés