A spanyol válogatott még mindig nem kapott gólt ellenféltől, viszont megint rúgott egy csomót. Eddig könnyedén menetel Spanyolország, kiemeltkedve a mezőnyből.

De ehhez kellett persze az is, hogy Spanyolország abszolút komolyan vegye Grúziát, a kapitány a legerősebb csapatát küldte pályára, hiába a gyengébb ellenfél.

A grúzok természetesen a félelmetes Kvarachelia, Mikautadze duóval rohamoztak.

És meg is szerezték a vezetést, igaz, ehhez csak mérsékelten volt közük a kaukázusiaknak, ugyanis Le Normand rúgott nekik gólt. Ez volt az első spanyol kapott gól, de ezt is maguknak lőtték.

Úgy tűnt, akár a félidőre is vezetéssel mehetnek a grúzok, mert ugyan a spanyolok döbbenetes nyomást gyakoroltak rájuk, Mamardasvili mindent védett. Egészen a 39. percig, amikor Rodri ballal precízen lőtte ki a bal alsó sarkot.

Így végül iksszel mentek a szünetre, meg egy Pedri-rekorddal: a Barcelona középpályása az első félidőben négy kulcspasszt adott, amire még nem volt példa.

Az egyenlítés után már nem volt megállás, a La Roja sorra dolgozta ki a helyzeteket, és be is rúgta, vagy fejelte őket. Yamal beadása után Fabián Ruiz szerzett vezetést.

Aztán Nico Williams rúgott egy olyan gólt, hogy libabőrösöket lettünk: Ruiz higgadtan hozta ki a labdát, majd indított, Nico meg egy csel után bevágta.

A végén még Dani Olmo is rúgott egyet, ami igazán már inkább a többi csapatnak üzent: marha jók vagyunk!

Spanyolország ezzel simán jutott tovább, a negyeddöntőben viszont a hazai németekkel találkoznak. Az lesz az Eb csúcsmeccse.

Európa-bajnokság, nyolcaddöntő

  • Spanyolország–Grúzia 4–1
  • Gól: Le Normand 18. (öngól), ill. Rodri 39., F. Ruiz 51., N. Williams 75., Dani Olmo 83.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rangsorba állítottuk 2024 tíz legjobb futballistáját

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

További cikkeink a témában