Bravúrosan legyőztük Feröert, ezzel a válogatott megszerezte a csoport harmadik helyét, de nem igazán van, aminek örülni.

Mert gyengén játszott a csapat, aminek hangot adott a közönség is, Dárdai Pál nevét skandálták, de elhangzott a „kurva gyenge, kurva gyenge” és az „auf wiedersehen” is.

„Meglepődtem a hangulaton. Nem könnyű úgy játszani, hogy a szurkolók az ellenfelet támogatják. A csapatnak gratulálok, hogy a második félidőben nem hagyták befolyásolni magukat. Le a kalappal előttük.”

Mondta Storck, aki szerint a szurkolók részéről nagy volt az elvárás a csapat felé. Persze ő sem elégedett, sok pontot veszített a válogatott, de azért a harmadik helyet sikerült megszerezni.

A jövőről ez a véleménye:

„A meccs után a nem az én jövőmről kell beszélni, hanem a magyar futballéról. Ez a fontos. Reformokat indítottunk el, ezekhez idő és nemzetközileg tapasztalt játékosok kellenek. Most három-négy olyan futballistánk van, aki ezen a szinten játszik. Így nehéz. A szurkolók részéről türelemre van szükség.”

Bámulatos győzelmet aratott a magyar válogatott Feröer ellen

És igen! Legyőztük a bombaerős Feröert!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.