Egy váratlan húzással a Barcelona beelőzheti a tuti befutónak tűnő Bayern Münchent.

Gianluca DiMarzio, az egyik leghíresebb és egyben leghitelesebb olasz újságíró információi szerint az FC Barcelona és a Napoli hirtelen meglepően jó pozícióba került a Benjamin Pavard-ért zajló harcban.

Azért is váratlan ez, mert gyakorlatilag elkönyveltük, hogy a francia világbajnok védő a Bayern Münchenbe igazolt, szinte már csak a hivatalos bejelentés volt hátra.

A Bayern szerezte meg a franciák vb-felfedezettjét

Nem meglepő, a Bundesligában játszik a védő, onnan meg mindenkit felszippantanak a müncheniek.

Az akkor említett 2019 és a 35 millió eurós kivásárlás stimmel is, azonban a Bayern már mégsem annyira fix. A Barcelona ugyanis gőzerővel keresi Piqué helyettesét és utódját, azonban a télen érkező Murillo csak vészmegoldás, a szinte biztosnak tűnő De Ligt esetében pedig az ügynök kavarhat be. Rodrigo Caio is egyfajta vészmegoldás lett volna, ám végül ő marad a Sao Paulóban, esetében az európai rutin hiánya a hátrány.

És itt jön DiMarzio, aki azt írja,

a katalánok már találkoztak is Pavard ügynökeivel és ügyvédjével, hogy megpróbáljanak megállapodásra jutni.

A francia közép- és jobbhátvéd jelenleg a Stuttgart játékosa, 2021-ig él a szerződése, sőt a sváboknak van egy kétéves opciójuk is, azonban ott van a 35 milliós kivásárlási ár. Ez a mai viszonyok között aprópénz egy Barcának, de még egy Napolinak is.

Pavard nem érezné magát egyedül Barcelonában, elvégre a védelembe már akad két francia játékos, Umtiti és Lenglet, valamint ott van Dembélé is, és könnyen lehet, hogy napokon belül Rabiot is csatlakozik.

A 22 éves bekk egyébként a vébén robbant be a világelitbe, már a beválogatása is meglepetés volt, aztán Sidibé hullámzó teljesítménye miatt végül Deschamps kapitány neki adta a jobbhátvéd posztot. A torna egyik legjobbja volt, és ő lőtte a legszebb gólt is.

Pavard érkezésével tényleg holland–francia tengelyre épülne a jövő Barcája:

De Jong is bólintott, a jövő Barcelonájának holland–francia tengelye lehetne

De Ligt után De Jong is elfogadta a Barcelona ajánlatát.

(Fotó: Laurence Griffiths/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

16 éve nem fordult elő hasonló blama a Liverpoollal

Öt edző, aki megmentheti a Manchester Unitedet

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
52% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés