A középdöntő első körében a svédekkel játszott a magyar kézilabda-válogatott, nagyjából 45 percig meccsben volt, a végén azonban simán kikapott.

A világbajnokság középdöntőjének első meccse előtt jó hírt kapott a magyar férfi kézilabda-válogatott, a portugálok és a brazilok ikszeltek, ez pedig nagyban segíti a magyar csapat esélyeit a nyolcba jutáshoz.

Az Eb-címvédő és esélyesebb svédek ellen nem kezdett rosszul a magyar csapat, de már az elejétől két-három gólos hátrányba került, leginkább annak köszönhetően, hogy védekezésben nem igazán tudta megállítani az északiakat. Félidőben 18–14-re vezetett Svédország.

A második félidő első 15 percében még valamennyire tudta tartani a tempót Chema Rodríguez csapata, negyedórával a vége előtt továbbra is négy volt közte, a hajrában azonban teljesen szétesett a magyar csapat. A svédek tízzel is vezettek, végül kilenccel, magabiztosan nyertek.

Benne volt a pakliban, valahol várható volt, hogy a torna egyik esélyese és a topcsapat svédek ellen becsúszik a vereség, de a következő, Brazília elleni meccset mindenképp meg kell nyernie a magyar csapatnak. Amely jelenleg két ponttal ötödik a csoportjában. A svédek hat ponttal elsők, Izland négypontos, Portugáliának és Brazíliának három-három pontja van, Zöld-foki-szigetek még pont nélkül.

Kézilabda-vb, középdöntő, 1. forduló

Svédország–Magyarország 37–28

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés