A Németországban született, Szerbiában nevelkedett, majd 2019-ben honosított Szabó első nagymedencés érmét szerezte magyar színekben.

A győriek 25 éves versenyzője 23.00 másodperces idővel diadalmaskodott a Duna Arénában, egyetlen századdal megelőzve a világcsúcstartó ukrán Andrij Govorovot.

A 2019-ben honosított, szerb származású Szabó Szebasztián tökéletesen kapta el a rajtot, és jobb benyúlásának köszönhetően lett a kontinens legjobbja. Szabó a futamot követően az M4 Sportnak elmondta, ugyan ez egy „nagyon rossz idő”, de mégiscsak Európa-bajnoki címet nyert, ami miatt nagyon boldog, hiszen az elmúlt években többször is századok választották csak el a dobogós helyezésektől a világversenyeken.

A magyarok tíz éremnél tartanak a vizes Európa-bajnokságon. Korábban nyíltvízi úszásban Olasz Anna második, a csapat pedig harmadik lett, akárcsak a szinkronúszók highlight kűrjében a magyar válogatott. A medencés úszóknál hétfőn 400 méter vegyesen Hosszú Katinka az első, Mihályvári-Farkas Viktória a második helyen végzett, míg szerdán 200 méter pillangón Milák Kristóf győzött, Kenderesi Tamás pedig harmadikként zárt. Csütörtökön Kapás Boglárka védte meg címét 200 méter pillangón Hosszú Katinkát megelőzve.

Európa-bajnokság, férfi 50 m pillangó:

  • 1. Szabó Szebasztián 23.00 másodperc
  • 2. Andrij Govorov (Ukrajna) 23.01
  • 3. Andrej Zsilkin (Oroszország) 23.08

(Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés