Szalai Attila a harmadik magyar, aki bekerült a FIFA 22-ben a hét csapatába.

A FIFA legnépszerűbb játékmódjában, az Ultimate Teamben minden szerda este kijön az előző hét csapata, ebbe olyan játékosok kerülnek be, akik kiemelkedően teljesítettek az előző fordulóban. A friss keretben ismét szerepel egy magyar futballista. Korábban Gulácsi Péter és Szoboszlai Dominik is volt a hét csapatában a FIFA-nál, most pedig Szalai Attila került be, miután az előző török bajnokiján két gólpasszt adott.

Szalai alapkártyája 75-ös, most viszont egy héten át a feljavított 81-es verziójú lapja lesz nyitható. Összességében egy egész használható kártyát kapott a magyar középhátvéd, a sebessége 78-as, ami egy belső védőnél már egész jó. A védekezése 82-es, a fizikalitása pedig 89-es, ez utóbbi már a nagyon jó kategóriába tartozik.

Szalai Attia Team of the Week kártyája a FIFA 22-ben; fotó: Futbin

A mostani hét csapata a FIFA 22-ben:

Szalaival kapcsolatosan egyébként továbbra is téma, hogy hol folytatja. Az elmúlt napokban Marco Rossi azt nyilatkozta, a játékos már megegyezett a Chelsea-vel, erre hivatalos közleményben reagált a Fenerbahce, hogy semmi nem igaz a hírből. Korábban a Juventus és az Atlético Madrid érdeklődéséről is írtunk, elvileg 20 millió euróért engedné el a Fener Szalait.

Ez is érdekelhet:

Szoboszlai nem érti, miért nem tud mindig így játszani a Leipzig

Hazai pályán legyőzte az előző szezon döntősét az RB Leipzig a Bajnokok Ligájában, így tavasszal az Európa-ligában folytatja. A gólszerző Szoboszlai Dominik nyilatkozott a meccs után.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Sallai Roland csapata őrült meccsen, hosszabbítás után ejtette ki a Juventust a BL-ből

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés