A magyar válogatott védője keveset játszik a Hoffenheimben, visszatérhet korábbi klubjához.

Szalai Attila nyáron igazolt a Fenerbahcétól a Bundesligába, a Hoffenheimhez. A németországi beilleszkedése nem alakul jól, a legtöbbször padozik, eddig összesen négy meccsen lépett pályára. A Csakfoci török forrásra hivatkozva azt írja, hogy

a válogatott védő visszatérhet Törökországba, egy kölcsönszerződés keretein belül újra a Fener játékosa lehet.

A forrás szerint Szalai képviselői már felvették a kapcsolatot a török klubbal, a klubelnök, a sportigazgató és a vezetőedző is értesült Szalai esetleges visszatéréséről.

A 25 éves Szalai a Vasasban kezdett el futballozni, majd a Rapid Wien korosztályos csapataihoz került. Később a Mezőkövesd játékosa volt, 2019-ben igazolt Ciprusra, az Apoelhez, majd két évvel később a Fenerbahcéhoz, ahol a szurkolók egyik kedvence és a török liga egyik legjobb védője lett. A magyar válogatottnak alapembere, 39 meccsen lépett eddig pályára, egyszer szerzett gólt.

Ez is érdekelhet:

Óriásit megy a rájátszásban Sallói Dániel

Ismét betalált a magyar csatár.

Szoboszlai Szalah után a Pool második legjobbja

A Goal legújabb rangsorában egyedül Mo Szalah előzi meg Szoboszlai Dominikot.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

A Barcelona ellen mutatta be a hétvége dupla védését a kapus

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
4% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
21% 4-7 éve
16% 8-10 éve
44% +10 éve