Négyből négy eddig Hansi Flick mérlege: de a Real Valladolid ellen nemcsak simán nyert a Barcelona, hanem mészárolt is.

A Barcelona 2017 óta nem kezdett négy győzelemmel a bajnokságban, pedig Hansi Flicknek nincs könnyű dolga. A fél csapata sérült, és mindössze egy játékost tudtak igazolni, Dani Olmót. Mondjuk a Leipzigtől érkező középpályás szenzációsan tért vissza Barcelonába, két meccsen két gólt szerzett.

Gavi, De Jong, Araujo, Bernal, Christensen és Ansu Fati nélkül játszott ismét a Barcelona, de így is gálaelőadás tartott az Olimpiai Stadionban:

a Barcelona ugyanis 7–0-ra lemosta a Valladolidot.

A brazil szélső, Raphinha mesterhármast ért el, ez volt pályafutása első hármasa. De betalált Lewandowski, Koundé, Dani Olmo és a csereként beálló Ferrán Torres is. Lamine Yamal két gólpasszt osztott ki, ezzel négy meccsen már 5 kanadai pontnál jár (1 gól, 4 gólpassz).

Megsérült a Barcelona dán védője, így végre játszhat az 55 milliós igazolás

Kapóra jött a Barcának Andreas Christensen súlyos sérülése.

„A Barça egy nagyon kicsi klub, mindig ugyanazokat az arcokat látni”

Az egyik csak globális szinten óriásiklub? Ez lenne a különbség a Barcelona és a Manchester City között? Claudio Bravo ezt tapasztalta.

(fotó: Alex Caparros/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve