Gyerekkori álma válna ezzel valóra Szoboszlainak.

A jelenleg legmagasabban jegyzett magyar mezőnyjátékos jól kezdte 2023-at, a téli szünet után rögtön gólpasszt adott a Bayern elleni bajnokin:

Bayern elleni gólpasszal kezdte az évet Szoboszlai

2023 első Bundesliga-meccse rögtön egy rangadó volt.

Szoboszlai még a meccs előtt nyilatkozott a bunteto.comnak, ebben az interjúban többek között szóba került a Bajnokok Ligája megnyerése is. Erről a következőt mondta a magyar válogatott friss csapatkapitánya:

„Az a lényeg, hogy nyerjem meg, minimum egyszer. Mert ha megnyertem egyszer, az lesz a célom, hogy megnyerjem újra.

Az volt ugyanis a gyerekkori álmom, hogy egy nap a Bajnokok Ligájában játsszam, valamint hogy a magasba emeljem a serleget. A kívánság első fele nagyon korán teljesült, tizennyolc évesen bemutatkozhattam a sorozatban. Akkor döntöttem el végérvényesen, hogy meg is akarom nyerni.”

Beszélt arról is, hogy magyarként nehezebb befutni az európai topfutballban, mint angolként vagy németként:

„(...) A magyar játékost nem taksálják annyira, mint a nagy futballnemzetbelieket, ez teljesen egyértelmű. Magyarként hendikeppel indulsz, nem is null egyről, minimum null kettőről. Én azonban elértem, hogy magyarként Európában is beszéljenek rólam, ez azért keveseknek sikerült, de nem szeretnék megelégedni ezzel.”

A teljes interjú itt érhető el. Szoboszlai beszélt arról, miért C. Ronaldo a példaképe, az eddigi karrierjéről, a motivációjáról és terveiről is.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
18% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
24% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés