Csak koncentrálni kellett. Ennyi lenne?

Vasárnap délután megszerezte az első gólját a Liverpool színeiben Szoboszlai Dominik, akinek volt már hasonló lehetősége, de akkor nem sikerült olyan jól eltalálnia a labdát, mint az Aston Villa elleni bajnoki harmadik percében.

Szoboszlai Dominik megszerezte első gólját a Liverpoolban

Szoboszlai Dominik nem sok esélyt hagyott a kapusnak.

„Gyakoroltuk edzésen ezeket a helyzeteket, két héttel ezelőtt volt is egy hasonló lehetőségem, de akkor körülbelül ötven méterrel fölé lőttem. Most még jobban koncentráltam, hogy jól találjam el a labdát, sikerült”

– nyilatkozta a 3–0-ra megnyert találkozót követően a Liverpool csatornájának a magyar válogatott kapitánya, aki a harmadik percben egy szöglet utáni kipattanót 17 méterről ballal bombázott a hálóba.

Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem az első gólomat az Anfielden. A közönség mindent megtesz értünk, mi pedig értük. Mindig azt szeretnénk, hogy tele legyen a stadion, mi pedig meg akarjuk mutatni nekik” – tette hozzá Szoboszlai, akit a mérkőzés emberének is megválasztottak.

Szoboszlai Gera Zoltán, Priskin Tamás és Buzsáky Ákos után a negyedik magyar gólszerző a Premier League-ben. Ezt megelőzően – az akkor a West Bromwich Albionban játszó – Gera 2012. december 22-én, a Norwich ellen szerzett találata volt a legutóbbi magyar gól az angol élvonalban.

(Fotó: Matt McNulty/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Fradi sportigazgatója szerint csak szuperlatívuszokban lehet beszélni az európai idényről

„Neymar soha nem volt világklasszis futballista”

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.