A Liverpool játékosa elmondta, mi a legnagyobb célja a klubcsapatával.

„Gyerekkoromban az volt a célom, hogy én is a pályán hallgathassam a BL-himnuszt, aztán az, hogy gólt szerezzek. Aztán válogatott akartam lenni, majd csapatkapitány. Mindegyiket elértem, most a bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját akarom megnyerni a Liverpoollal. Szóval nagy céljaim vannak, de mindig olyanokat tűzök ki magam elé, amelyek reálisak”

– nyilatkozta Szoboszlai Dominik a a labdarúgással foglalkozó, egyesült államokbeli Men in Blazers médiavállalatnak adott YouTube-interjúban.

Arról is megkérdezték, hogy milyen tanácsot adna gyerekkori önmagának. Erre úgy válaszolt, hogy a pályán kívüli dolgok a legnehezebbek, amikor fiatalon el kell hagyni a családot és egy másik országban nyelvismeret nélkül élni.

„És persze ott vannak az edzések, hiszen nem te vagy az egyetlen, aki a Liverpool játékosa akar lenni. Lépésről lépésre kell haladni, fel kell kerülni az első csapatba, utána elmenni egy másik bajnokságba, és ha minden jól megy, akkor jöhet a Liverpool”

– fogalmazott a válogatott csapatkapitánya.

Ez is érdekelhet:

A Premier League honlapja Szoboszlait dicséri

Két győzelemmel kezdte a bajnokságot a Liverpool, a csapat egyik legjobbja eddig a szezonban Szoboszlai Dominik.

Szoboszlai gólpassza után rúgott nagy gólt Mo Szalah a BL-ben

Magabiztosan nyert hazai pályán a Liverpool a BL-alapszakasz második fordulójában.

(MTI/Player; fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

Gerrard szerint Szoboszlai alkalmas arra, hogy a Liverpool csapatkapitánya legyen

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Hirdetés