Világos és tiszta terveik vannak. És a tudatosság miatt újra lehet topfocistája Magyarországnak.

Mármint a mezőnyben is, mert Gulácsi Pétert nyugodtan nevezhetjük annak. Szoboszlai, a családja, valamint a menedzsere végtelenül tudatosan építi a fiatal magyar középpályás karrierjét. Esterházy Mátyás, a Red Bull Salzburg középpályásának ügynöke a Világgazdaságnak adott interjút, ahol elmondta, mi a cél, mi a terv. És ezek már egy ideje meglehetősen világosak és tiszták.

„A játékos célja, hogy az öt topliga, öt legjobb csapatának valamelyikéhez szerződjön. Az idei cél pedig az, hogy ez realitás legyen – minden apró döntést ennek szellemében hoztunk meg idáig.”

Szoboszlait már a Juventus, az Inter és az Arsenal is kerülgette, utóbbi ajánlattal is. Hogy kezeli ezt a magyar fiú?

Akiért egy ilyen szintű klub komolyan érdeklődik, az már megfelelően egészséges önbizalommal rendelkezik. Egy ilyen kaliberű játékos énképét már nem az Arsenal érdeklődése határozza meg. Nekem az a feladatom, hogy ezt az önbizalomszintet megfelelő egyensúlyban tartsam. Hangsúlyozom, hogy eszem ágában sincs Dominik önbizalmát és a saját magáról kialakított képét letörni vagy visszafogni, mert

soha nem a visszahúzódó, szerény emberekből lettek a világhírű sportolók.

Ez eddig profi munka.

Szoboszlait 20 millió euróért sem adja el a Salzburg

A Kronen Zeitung egyesen azt írja, hogy a magyar focista egy Bull-ékszer.

(Fotó: VI Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
30% Igen, de nekem annyira nem adta.
33% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés