Szoboszlai Dominik jelenleg a legértékesebb magyar futballista. Többek között erről is beszélt a legutóbbi interjújában.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

A Transfermarkt legutóbbi kimutatása szerint Szoboszlai Dominik piaci értéke 35 millió euró, ezzel jelenleg ő a legértékesebb magyar futballista. A Magyar Nemzetnek adott interjújában többek között erről is beszélt az RB Leipzig futballistája:

„Nem szoktam figyelni az értékeket, de amikor láttam a hírt, megnéztem, hogy kit mennyire tartanak jelenleg.

A 35 millió euró egyfajta elismerés, jó érzés a legdrágább magyarnak, a Bundesligában pedig a huszonkettedik játékosnak lenni. De ez csak múló állapot, és nem szeretnék itt megállni.”

Kitért arra is, hogyan értékeli az eddigi lipcsei karrierjét:

„Az első fél évben sérült voltam, nem játszottam egy percet sem, utána pedig kellett egy-két hónap, mire játékba lendültem. Jesse Marsch vezetésével néha többet, néha kevesebbet játszottam, aztán jött egy edző, aki nem számolt velem annyira, amivel egyébként semmi gond, mert minden edzőnek el kell döntenie, hogy kikben bízik. Úgy gondolom, hogy akkor is mindent megtettem a csapatért, gólokat lőttem, gólpasszokat adtam. Most pedig amióta Marco Rose irányít, eddig mindig kezdő voltam. Azt mondom, hogy lehetett volna jobb is ez a két év, de soha ne legyen rosszabb.

És a ötéves céljaira is:

„Tizenhat évesen azt mondtam, hogy meg akarom nyerni a Bajnokok Ligáját. Most már nem szeretek ennyire elébe menni a dolgoknak, de

az a cél, hogy Európa top három-öt csapatának valamelyikében játsszak.”

A teljes interjú itt érhető el.

Szoboszlai zsinórban az ötödik bajnokiján adott gólpasszt

Az elmúlt öt bajnokiján hat gólpassza van Szoboszlainak.

(Fotó: Getty Images)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

Akkora gólt rúgott a 39 éves Böde, hogy alig hisszük el

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ott leszel az F1-es Magyar Nagydíjon hétvégén?
4% Igen, kilátogatok a helyszínre.
37% Nem, de a futamot követni fogom.
59% Nem megyek ki, és valószínűleg a futamot sem nézem.
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
Hirdetés