A Salzburg és a magyar válogatott futballistája az Izland elleni pótselejtezőt karrierje legfontosabb meccsének nevezte.

Nagyon készülök. Életem meccse lesz annak ellenére, hogy már játszottam a Liverpoollal és a Bayernnel a Bajnokok Ligájában

– mondta Szoboszlai. Aki azt is elárulta, hogy a klubjánál pénteken lesz az utolsó tesztelés a válogatott szünet előtt, annak vasárnapra lesz eredménye, s akkor tud csatlakozni a nemzeti együttes keretéhez, ha addig ő és minden társa is negatív eredményt produkál. A középpályás októberben három válogatott meccset hagyott ki, miután a Salzburg játékosai pozitív koronavírustesztek miatt karanténba kerültek.

A magyar válogatott november 12-én fogadja Izlandot, ha nyer, kijut az Európa-bajnokságra, ahol a portugálokkal, a németekkel és a franciákkal kerül egy csoportba.

Rekorder lett a szenzációs formában futballozó Szoboszlai

Idei második BL-meccsén második gólját rúgta Szoboszlai Dominik. Szenzációs formában játszik az elmúlt hetekben.

(MTI/Player)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 21 éve annak, hogy Messi megszerezte az első gólját a Barcelonában

5 Bajnokok Ligája-döntő, amire életed végéig emlékezni fogsz

Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
33% Tök jól, elégedett vagyok.
38% Semmi extra eddig.
29% A vártnál rosszabbul.