A sérülése után visszatért a kezdőcsapatba Szoboszlai Dominik, és rögtön megszerezte első fejes gólját.

Jürgen Klopp csapata nekiugrott a Chelsea-nek és azonnal megfojtotta, az első húsz percben gyakorlatilag ki sem tudott jönni a saját tizenhatosa előteréből a londoni együttes. Sorra jöttek a helyzetek, lövések, Darwin Núnez például mindenhonnan tüzelt, ebben a periódusban négyszer lőtt kapura.

A 23. percig bírta a Chelsea, akkor Diogo Jota begyötörte magát a kapu elé, és vezetést szerzett. Negyedóra múlva Conor Bradley lépett meg a jobb oldalon, és kirúgta a hosszú alsó sarkot.

A szünet előtt meglehetett volna a három is közte, de Núnez a kapufára rúgta a tizenegyest. A 65. percben aztán Bradley beadása után Szoboszlai Dominik hét méterről a kapuba fejelt, végképp eldöntve a meccset.

Négy perccel később lecserélte őt Jürgen Klopp. Aztán rögtön kaptak is egy gólt, Nkunku szépített. A 4–1-es végeredményt Luis Díaz állította be.

A mérkőzés összefoglalója:

  • Premier League, 22. forduló
  • Liverpool–Chelsea 4–1
  • Gól: Jota 23., Bradley 39., Szoboszlai 65., Luis Díaz 79., ill. Nkunku 71.

(Fotó: John Powell/Liverpool FC via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Real Madridnak és a Barcelonának is 3 százaléknál kevesebb esélye van arra, hogy megnyerje a BL-t

Innen nézve még lenyűgözőbb az argentin világbajnok Barcelonának lőtt csodagólja

Közel másfél évtizede nem volt a mostanihoz hasonló gödörben a Liverpool

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
28% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.