A törökök elleni vereség és kiesés után nyilatkozott a magyar válogatott csapatkapitánya.

Budapesten is kikapott Törökországtól Magyarország a Nemzetek Ligája osztályozós meccsén, így kettős vereséggel, 6–1-es összesítéssel esett vissza a B-ligába.

Marco Rossi szövetségi kapitány a meccs után összeomlásról beszélt:

Marco Rossi: Összeomlottunk

A fociválogatott Isztambul után Budapesten is három gólt kapott a törököktől, így nagyon simán kipottyant az A-ligából. De Rossi szerint elfogadható volt a teljesítmény. Csak összeomlottunk.

Szoboszlai Dominik a következőképp foglalta össze a helyzetet az M4 Sportnak:

„Úgy gondolom, a szerencséért tenni kell. Az elmúlt években megcsináltuk, tettünk érte, felénk fordult. Most kicsit össze kell kapnia magát a társaságnak, mindenkinek, saját magamat is beleértve és kitalálni nyárra egy olyan bármit, ami előrevisz minket, és a vb-selejtezőkön segíteni fog.”

Majd odaszúrt azoknak, akik a válogatott sikertelenségét akarják:

„Két szezont játszottunk itt, most kiestünk a B-be, de szerintem azt sem gondolta senki, hogy az első év után bennmaradunk.

Azok az emberek, akik azt kívánják, hogy B-ben szerepeljünk, most boldogok, de akkor nem lesznek azok, ha visszajutunk. Vagy akik azt kívánják, hogy ne legyünk ott a vb-n, azok sem lesznek boldogok. Akik nem tudnak szurkolni, amikor vesztésre állunk, akkor se szurkoljanak, amikor nyerünk.”

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés