Tóth Balázs beszélt arról, hogyan lehetett volna elkerülni a portugálok elleni harmadik gólt.

3–2-re kikapott a Puskás Arénában a magyar válogatott Portugáliától a világbajnoki selejtezősorozat második fordulójában, így két kör után egy ponttal a portugálok és az örmények mögött a harmadik helyen áll.

Vezetett a portugálok ellen a magyar válogatott, de a bravúr nem jött össze

Kikapott a Puskás Arénában a magyar válogatott a portugáltól.

A portugálok győztes gólja egy magyar védelmi hiba után jött, a 86. percben megpróbálta kihozni a labdát a magyar csapat, Szoboszlai passzát azonban megszerezték a portugálok, az akció végén pedig Joao Cancelo berúgta a győztes gólt. A meccs után a tétmeccsen debütáló és egyébként kiválóan védő Tóth Balázst kérdezték a harmadik portugál gólról:

„Lehet, hogy úgy kellett volna döntenem, hogy felküldöm a csapatot és előrerúgom a labdát, az egy pont bravúr lett volna a portugálok ellen. Beszéltünk Szobival, mindent elmond az ő mentalitásáról, hogy a 86. percben a világ egyik legjobb csapata ellen 2–2-nél még focizni akart. Nem lehet szidni, van töke”

– mondta a magyar kapus.

A magyar csapat legközelebb október 11-én játszik, itthon fogadja az örményeket, három nappal később pedig Portugáliába utazik.

Marco Rossi értékelése:

Marco Rossi a portugálok elleni vereség után: Ha valaki felelőst keres a vereségért, az én vagyok

A portugálok elleni vereség után nyilatkozott a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Ez is érdekelhet:

Masszív meglepetés a magyar vb-selejtezős csoport másik meccsén

A harmadik meccsig kellett várni az első igazi meglepetésre.

(Fotó: MLSZ)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés