Egyik kedvenc hozzáértőnk, miután korábban már nekiment a magyar szurkolóknak és Dzsudzsák Balázsnak, most az Eb kapcsán a magyar válogatottat, Bernd Storckot és persze a szurkolókat pécézte ki.
Emberünk, Szöllösi György (ő volt a Puskás Akadémia korábbi sajtófőnöke, jelenleg pedig a Puskás Intézet igazgatója és a FourFourTwo labdarúgó-magazin magyar kiadásának főszerkesztője), aki szerint nehogy már örüljünk annak, hogy kiestünk az Eb-ről, de főleg ne népünnepély keretében tiszteljük hősként a komplett magyar válogatottat.
És különben is, miért mámorosít el minket az Eb-szereplésünk, az, hogy csak egy meccset nyertünk, és egy tök égő 4–0-val búcsúztunk a nyolcaddöntőben a tornától? És mi az atyaúristenért van az, hogy büszkék vagyunk, a mellünket verjük, és színpadot ácsolunk a srácoknak mindenhol, de főleg a Hősök terén? Pedig régen ez nem így volt! Az 1986-os mexikói vébé után totális gyászhangulat uralkodott a magyar válogatott körül, meg úgy alapban a hazai fociban, miután egy meccset nyerve zúgtunk ki három csoportkör után. Szomorkodjunk már baszki, mert ez így tökre igazságtalan. Szerinte. A válogatott és a szurkolók helyrerakása: pipa!
És akkor jöhet Bernd Storck osztása:
„Mészölyék bizony még mindig nyugodtan mondogathatják, hogy mennyivel jobbak voltak, mert ők 1962-ben, 1964-ben és 1966-ban is a legszűkebb világelit, a legjobb nyolc (négy) mezőnyének teljes jogú tagjai voltak, míg a Storck-csapatnak éppen addig volt esélye bárki ellen, amíg a lesajnált, alábecsült kiscsapat szerepéből tudott borsot törni a meglepett ellenfelek orra alá. (Igaz, egyenes kieséses párharcot nagy tornán már Mészölyék sem tudtak nyerni, utódaik – egészen mostanáig – már a csoportból sem léptek tovább, ha egyáltalán odáig eljutottak.) Azon viszont én is meglepődöm, hogy Storck is a régiekhez képest határozza meg magát, hogy a hajdani nagy sikereket nem alapnak tekinti, amire építkezni lehet, hanem démonoknak, akik ellen neki harcolnia kell. Pedig nem kell.”
Vagyis a magyar válogatott szövetségi kapitányának helyrerakása: pipa!
Na, de az érzést és a tényeket még ő sem tudja elvenni tőlünk, (akár fociszerető, akár nem) szurkolóktól, mert mégiscsak VERETLENÜL csoportelsőként végeztünk Izland, Portugália és Ausztria előtt. Mégiscsak mi lőttük a legtöbb gólt a csoportmeccseken Walesszel párban, ráadásul hármat kaptak tőlünk a portugálok. És mégiscsak miénk volt az a csapat, amelyik abszolút váratlanul nyolcaddöntőt játszott. És azt is tessék elfogadni, hogy az Eb-szereplés mellett a belgák elleni 4–0-ra is büszkék vagyunk. És aki látta a meccset, pontosan tudja, ez az eredmény nem mutat valós képet a meccsről. Tán' nem látta a meccset?
De amiért pláne büszkék lehetünk az Eb-szereplésünkre, hogy (Dárdai Pál és) Bernd Storck nemcsak összekapta a csapatot, de egy szívből hajtós és szerethető válogatottat és nem mellesleg reményt adott hosszú-hosszú idő után, plusz sikerült nem is olyan kicsit meglepnünk Európát. És a magyar foci jelenlegi langyos fos állapotát nézve, ez az Eb-szereplés egy igazi ajándékkal ér(t) fel a játékosoknak, a szakembereknek és a szurkolóknak is. Szomorkodni nem fogunk, sőt, csak még jobban, még hangosabban, még mámorosabban és még több színpaddal várjuk a vb-selejtezőket.
Szóval köszönjük, György, esetleg még valami?
Szöllösi teljes ömlengést ITT olvashatod el.
(Forrás: fourfourtwo.hu)
Eközben még javában tart az Eb, igaz már nélkülünk. Azért nézed? Fogadsz is? Kéne.
