Háromszoros brazil válogatott focistát igazolt az NB I-ben utolsó helyezettje.

A Kisvárda hivatalosan is bemutatta új igazolását, ami elég nagy durranásnak számít, elvégre nem gyakran játszik az NB I-ben brazil válogatott játékos:

Wellington Nem 2013 és 2020 között az ukrán Sahtar Doneck futballistája volt, Bajnokok Ligája-mérkőzéseken is pályára lépett, miközben három-három bajnoki címet és kupát nyert Ukrajnában

– írta a klub honlapja. Az egészet egy szóviccel indította:

Wellington Nem – Kisvárdán igen!

Nem brazil bajnok is volt 2012-ben a Fluminensével, 2023-ban pedig a brazil másodosztályú bajnoki címet nyerte el a Vitóriával. Tavaly év végén lejárt a szerződése, így szabadon igazolható futballistaként került az NB I-be.

A 2002-ben Újpestre igazolt Túlio után Wellington Nem a második olyan brazil focista, aki felnőtt válogatottként szerződött az NB I-be.

Ez is érdekelhet:

A Puskás Akadémiát is meggyengíti a Fradi?

A Mol Fehérvár után a Puskástól is érkezhet játékos a Ferencvároshoz.

Eligazol Nagy Ádám, de marad az olasz másodosztályban

A bajnokságon belül vált klubot Nagy Ádám, aki a szezon végéig érkezik kölcsönbe az új csapatához.

(Fotó: kisvardafc.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Szoboszlai visszafogottan vette tudomásul, hogy rúgott egy piszkosul nagy gólt

Xabi Alonsót kirúgta a Real Madrid

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés