Marco Rossi a két szeptemberi világbajnoki selejtező után összegzett.

Két forduló után egy ponttal áll a magyar válogatott az európai vb-selejtező F-csoportjában, miután az írekkel idegenben 2–2-t játszott, Portugáliától hazai pályán pedig kikapott 3–2-re:

Ír–magyar: álomkezdés, majd szenvedés és egy pont

A magyar válogatott két góllal vezetett, végül egy pontot szerzett idegenben.

Vezetett a portugálok ellen a magyar válogatott, de a bravúr nem jött össze

Kikapott a Puskás Arénában a magyar válogatott a portugáltól.

Marco Rossi szövetségi kapitány a két meccs után odaszúrt a válogatottat kritizálóknak:

„Hogy mi lesz velünk Varga Barna nélkül, azt egyelőre nem tudom megmondani. Van karakterre hasonló játékosunk, de láthattuk, hogy ez önmagában még semmit nem jelent. 

Barna élete talán legjobb formájában játszik, úgyhogy most felkérem azokat, akik hiányolták a portugálok elleni meccsen a magyar dominanciát, meg az írek elleni támadójátékot a második félidőben, hogy adjanak tanácsot: ki legyen a középcsatárunk?”

– nyilatkozta a MOL Csapatnak a szövetségi kapitány.

Aki a két meccsen látott játékkal elégedett, a balszerencsével azonban nem:

„Úgy gondolom, a lehető legjobban felkészültünk mindkét mérkőzésre. Figyelembe véve az ellenfelek karakterisztikáját, játéktudását, erősségeit és gyengeségeit, semmit nem csinálnék máshogy, hiszen működött a tervünk mindkét mérkőzésen, és egy kapitány felelőssége idáig tart.

A balszerencse azonban továbbra sem engedi el a kezünket. Ahogy korábban is mondtam, az Eb óta hihetetlenül pechesen jövünk ki a döntő helyzetekből, és ebben benne maradt legalább három pontunk a vb-selejtezők első két fordulójában.”

A magyar válogatott október 11-én fogadja az örményeket, három nappal később pedig Portugália vendégeként fog pályára lépni.

Ez is érdekelhet:

Van olyan statisztika, amiben a magyar válogatott a legjobb az európai vb-selejtezőben

Nézőszámban első a magyar válogatott a szeptemberi európai vb-selejtezős meccseken.

Továbbjut a csoportjából a magyar válogatott? Szavazz!

Két forduló után egy ponttal áll a magyar válogatott a világbajnoki selejtezőben, a helyzete azonban egyáltalán nem reménytelen.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés