Erik ten Hag azt szeretné, ha távoznának azok a játékosok, akikkel nem számol. Logikus.

A The Independent írta meg, hogy a Manchester United edzője, Erik ten Hag négy játékostól is megszabadulna a következő két hétben.

Harry Maguire, Jason Sancho, Fred és Scott McTominay szerepel a holland edző listáján.

Nem számol velük, ezért azt akarja, hogy minél hamarabb távozzanak, hogy a következő szezonra a munkát már olyan futballistákkal kezdje meg, akik szerepelnek a tervei között.

Maguire, Fred és McTominay esetleges elküldése sem lenne meglepetés. Előbbi korábban csapatkapitány is volt, de Ten Hag egyáltalán nem bízik benne, Fred és McTominay pedig kevés a középpályán egy olyan csapatba, amely a bajnoki címért akar harcolni. Sancho abból a szempontból talán meglepetés, hogy még mindig csak 23 éves, és két éve 85 millió eurót fizetett érte az MU, de Ten Hag vele sem számol komolyabban.

A Manchester Unitednél az előző években probléma volt a játékosok eladása, részben amiatt, hogy a futballistáknak magas a fizetése, így ha nem is játszanak sokat, elmenni nem feltétlen akarnak. Az eladások pedig befolyásolják a vásárlásokat is, ilyen téren sincs eddig különösebben erős nyara az MU-nak. Eddig egyedül Mason Mount érkezett.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

A Barcelona ellen mutatta be a hétvége dupla védését a kapus

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
19% 4-7 éve
16% 8-10 éve
41% +10 éve