Fognini játék közben elhagyta az ütőt, mégis övé lett a pont. És még nyert is, szetthátrány, 0:4-ről kiejtve a hazai kedvencet Rióban.

Elképesztő, mit művelt Fabio Fognini a riói tenisztornán: egy pontra volt az egyenlítéstől a brazil Thomaz Bellucci ellen, és úgy nekidurálta magát a szervának, hogy

Igen, elhagyta az ütőjét, de az csodával határos módon visszapattant hozzá, így összeszedte, és behúzta a második játszmát is.

Bellucci ekkor kisebb sokkban lehetett, mert az első játszmát megnyerte, a másodikban pedig 4:0-ra vezetett, mégsem tudta behúzni a meccset.

Ahogy ilyenkor várható, a döntő szettet simán, 6:2-re behúzta Fognini, aki később többször is "hihetetlennek" nevezte, ami az egyenlítő pontja előtt történt.

Fogalmam sincs, hogy csináltam. Nagyon párás a levegő, talán ezért csúszott ki a kezemből az ütő, aztán pedig szerencsém is volt. Ez valami hihetetlen

- hüledezett utólag is a második körbe jutott olasz játékos, akinek még a vesztes első szettben is volt egy hihetetlen pontja:

Fognini szeretheti a riói tornát, ahol két éve Rafael Nadal ellen is szerzett egy csodapontot, akkor speciel az elődöntőben, meccslabdánál:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés