Az MLSZ döntése nyomán ebben a szezonban kevesebb meccset közvetítenek, hátha többen mennek ki a meccsekre (nem), de azért így is elég nagyot fogott a Fradi. A kisebb csapatok viszont nem jártak jól.

A matek: minden közvetített meccsért bruttó 3,81 millió forintot osztanak szét, ennek a kétharmadát a hazai, egyharmadát a vendég csapat kapja meg. Miután a Fradi 26 meccsét láthattuk/láthatjuk (13 hazai, 13 idegenbeli), ő kapja a legtöbb pénzt, ami közel 50 millió forint.

Ennyi televíziós pénz jut a csapatoknak (31 forduló alapján):

  • 1. FTC 49,53 millió
  • 2. DVSC 38,1 millió
  • 3. Újpest 30,48 millió
  • 4. Videoton 27,94 millió
  • 5. DVTK 25,4 millió
  • 6. MTK 22,86 millió
  • 7. Honvéd 17,78 millió
  • 8. Puskás Akadémia 15,24 millió
  • 9. Vasas 13,97 millió
  • 10. Haladás 11,43 millió
  • 11. Békéscsaba 5,08 millió
  • 12. Paks 2,54 millió

(Megjegyzés: mivel két forduló esetében még nincs döntés, ezért az összegek néhány csapatnál növekedhetnek.)

Plusz pénzek jönnek még hozzá egyébként a pontszerzésekért, valamint a 20 évnél fiatalabb játékosok szerepeltetéséért, ami újabb súlyos milliókat jelentenek az FTC-nek, hiszen 20 ponttal többet szereztek, mint a második, ráadásul Nagy Ádám rendszeresen játszik. Így gyűlnek a milliók.

(Forrás: csakfoci.hu; Fotó: Donkó Péter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés