A Real Madrid sorozatban az ötödik meccsét hozta le kapott gól nélkül.

Thibaut Courtois pedig már összesen 18 clean sheetnél, tehát kapott gól nélküli meccsnél jár a szezonban, ennyit az 1987–1988-as szezon óta nem tudott felmutatni Real-kapus – akkor Francisco Buyo hozott össze 18 tiszta meccset.

„Nagyon fontos szerepe van, fenomenális, amit minden egyes mérkőzésen csinál. Fontos hozzátenni, hogy a védekezés az egész csapat feladata, de Courtois ma is bemutatott két-három fontos védést, ez pedig erőt adott a csapatnak. Így kell folytatnunk a továbbiakban” – áradozott róla Zinédine Zidane.

Mivel még van három forduló, nagy valószínűséggel a belga kapus egyedül fogja majd tartani ezt a rekordot, ami jól fog mutatni a bajnoki arany mellett. Merthogy a Real a visszatérés óta nem tud hibázni, péntek este az Alavést verték 2–0-ra: Benzema tizenegyesből szerzett vezetést, majd Asensio biztosította be a győzelmet.

„A Barca rosszul játszik. A Real Madrid szintén rosszul játszik, de nekik ott van a VAR”

Most minden klappol a Realnál, sokak szerint kicsit több is, mint kéne.

(Fotó: Denis Doyle/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés