Kicsit későn kapott észbe az MLSZ, de annál nagyobbat üthet.

Thomas Dollt ugyanis korábbi nyilatkozatai miatt berendelte a Magyar Labdarúgó-szövetség, hogy elbeszélgessen vele a fegyelmi bizottság, írta meg az ulloi129.hu az MLSZ-től megszerzett idézésre hivatkozva.

Ezek a nyilatkozatok azonban már hónapokkal ezelőtt hangzottak el, a Vasas elleni meccs után mondottak is szerepelnek a vádpontok között, amik már két hónapja voltak: „Van egy olyan érzésem, hogy idén mi nem lehetünk bajnokok.

Majd az MTK elleni bajnoki után szintén komolyan beleszállt a játékvezetőkbe, és közvetett módon az MLSZ-be is.

Ami feltűnő és idegesítő, az a bírók idei teljesítménye. Nem tudom, divat-e itt a dolgokat a szőnyeg alá seperni. Nemcsak a játékost vagy az edzőt, hanem a bírókat is lehet kritizálni. A játékvezetők sok meccsen arrogánsan állnak hozzánk, ezt nem tudom megérteni."

A 24.hu megkérdezte Dr. Berzeviczi Attilát, az FTC Labdarúgó Zrt. igazgatóságának elnökét, milyen következményei lehetnek a raportnak, mi lehet az eredménye, és főleg, miért:

„Akár kétéves eltiltást is kaphatna, legjobb esetben is fél évet,

de hadd jegyezzem meg, a szabály szövege rendkívül súlyos, általános bizalomvesztést és súlyos üzleti sérelmet vagy becsületsértést megvalósító, közvetlenül az MLSZ ellen megvalósuló cselekményt feltételez.

Doll semmi ilyet nem mondott, vagy tett, az MLSZ-t szóba sem hozta.”

A német edző sérelmezte, hogy 8-9 tizenegyest ítéltek csapata ellen, a Vasas ellen például Kassai Viktor hármat is, majd többször is jelezte, hogy a játékvezetők indokolatlan arroganciával vezetnek a Fradi ellen. Kétszer is elküldték a kispadtól, mert "élénken gesztikulálva tiltakozott".

A Fradi kizártnak tartja, hogy eltiltsák Dollt.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
37% +10 éve