A Chelsea és a német válogatott csatára, Timo Werner rendesen kapott a „három tulipán” két tagjától a Rondo nevű holland talk show-ban.

Wernerről már mi is mutattunk számtalan videót, a német támadó leginkább arról híres, hogy ő hagyja ki a legnagyobb helyzeteket (Sterlinggel kézenfogva). Pedig a 25 éves Wernerért 64 millió eurót fizetett a Chelsea, de most már ők is megunták a töketlenkedését és leigazolták Romelu Lukakut.

Most a holland Rondo című műsorban találták meg, ahol Marco van Basten és Ruud Gullit is vendég volt, az egyik téma pedig Timo Werner.

Az Izland–Németország vb-selejtezőn nyújtott teljesítménye alapján a kommentátor, Sierd de Vos kijelentette, a háromszoros aranylabdás Van Basten tizennyolcszor jobb játékos volt Wernernél, amivel az egykori zseniális csatár nem vitatkozott: „Minimum – tette hozzá Van Basten. – És még akkor visszafogott vagyok.”

„Egyszerűen nem elég jó a topfutballhoz.”

A másik holland legenda, Ruud Gullit gyorsan hozzátette, hogy: „Ezt meg tudom erősíteni.”

Izland ellen is ajtó-ablak helyzetet hagyott ki, de ez már a sokadik:

Timo Werner és a kihagyott ziccer újabb esete

A németek támadója legendásan nagy ziccerkihagyó. Ezt bizonyította Izland ellen, de gólt is szerzett.

(Fotó: Alex Grimm/Getty Images; via NSO)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában