A Liverpool sok pénzt hozhat, ha végre nem csak helyzetig jut.

Sevilla–Liverpool

Bajnokok Ligája-csoportkör, 5. forduló; kedd, 20.45

A Liverpool eddig mind a négy BL-meccsén nagy fölényben játszott, annyi helyzetet dolgozott ki, amivel az egész sorozatot meg lehet nyerni, mégis csak a Maribort tudta legyőzni, oda-vissza. A Sevilla elleni nyitómeccsén több mint háromszor annyi kapura lövése volt a vörösöknek, mint a vendégcsapatnak, a Sevilla kétszer találta el a Pool kapuját – két gólt szerzett.

A 2–2 tehát egyértelműen csalódás volt Klopp csapatának, most Andalúziában lehet bizonyítani, hogy tényleg jobbak-e. Most jobb passzban is van a Liverpool, zsinórban négy meccset nyert, mindegyiket három gól különbséggel. Mo Szalah élete formájában van, a legutóbbi két meccsen duplázott, összesen már 5 gólnál jár a BL-ben, a bajnokságban 9-et vágott.

A Sevilla egy éve veretlen otthon, szóval nem egy leányálom a Sánchez Pizjuánban játszani, de mi megkockáztatunk most egy Liverpool-győzelmet. A bukik szerint is egy árnyalattal a Pool az esélyesebb, nyilván az első meccsen látottak alapján.

Tipp

Tippünk: V: 2,45 – TippmixPro

Napoli–Sahtar Doneck

Bajnokok Ligája-csoportkör, 5. forduló; kedd, 20.45

Itt nem volt kérdés, hogy a Napolira teszünk, noha a Sahtar sokkal jobban áll, de az olaszok még megpróbálják a továbbjutást. Ehhez nyerniük kell Martinséknak.

Tipp

Tippünk: H: 1,40 – TippmixPro

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Szenzáció a BL-ben, a kiscsapat sorra mattolja a sztárklubokat

Megkéselte a felesége a focidrukkert, mert azt hitte, hogy őt szidja, de közben csak a VAR miatt kiabált

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve