Amiért csak sárga lap járt.

Nigel de Jong egy legenda, egy igazi mém lett a Spanyolország–Hollandia vb-döntőn, de semmiképp sem pozitív értelemben. A 2010-es dél-afrikai torna fináléjában mellkason talpalta a spanyol válogatott középpályását, Xabi Alonsót, és azóta a brutális kungfurúgásokat dejongolásnak hívunk.

Csak azért nem lett még komolyabb negatív hős (a ziccert hibázó Robben mellett), mert Howard Webb nem állította, így nem kellett emberhátrányban játszania Hollandiának a döntőben. Webb a meccs után elmondta, nem jó szögben látta az esetet, De Jong pedig elismerte, szerencséje volt, hogy sárgával megúszta.

Ám így is kikaptak a hollandok, Andrés Iniesta a 116. percben szerezte a spanyolok győztes gólját, megszerezve ezzel Spanyolország első és ezidáig egyetlen világbajnoki címét.

Ritkán látható kíméletlenséggel mészárolták le Pátkait a BL-selejtezőben

Sok mindenre nem fogunk emlékezni a Mol Vidi–Dudelange meccsből, de erre a dejongolásra egészen biztosan.

(Fotó: Laurence Griffiths/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását

A Tottenham 2026-ban először tudott meccset nyerni a Premier League-ben

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni