Sikerült kiegyenesítenie a csapatát Peter Stögernek, simán hozta a rangadót a Fradi.

Az osztrák edző pozíciója nem volt biztonságban, miután a bajnokságban erőtlen, az Európa-ligában meg amatőr focit mutatott a Fradi. A Celtic ellen botrányosan védekezett a csapata, ki is rakott a kezdőből szinte mindenkit, aki védekezett, egyedül a legtöbbet hibázó Samy Mmaee-t hagyta meg. De elöl is variált bőven, Uzuni mellé Marin és Ryan Mmaee került.

Az újak egyéni teljesítményei nem voltak kiemelkedőek, legalábbis nem mindnek, de a végeredményt tekintve bejött a frissítés:

a Fradi 4–0-ra nyert Kisvárdán, amely még sosem kapott ki hazai pályán négy góllal.

A meccs legjobbjai így is Dibusz Dénes volt, aki a második félidő elején hatalmasak védett, de Uzuni is kiemelkedett a két góljával, valamint Marin, aki gólpasszt adott, majd rúgott egy zseniális gólt.

A Fradi ezzel az élre állt, igaz, csak a gólkülönbsége jobb, mint a Puskásnak.

Valami nagyon megtört a Fradinál – Öt pontban a Fradi–Celticről

A Fradi négyből négy meccset veszített el az Európa-liga-csoportkörében, de magasan a Celtic elleni hazai bukó a legfájóbb. Öt pontba szedtük a meccs tanulságait.

(Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.