Érdeklődik az olasz csapat, de egyelőre nincs megállapodás.

Az elmúlt 24 órában több forrás is beszámolt arról, hogy a Ferencváros fiatal magyar középpályása, Tóth Alex megállapodott a Lazióval. A játékos ügynöke, Papp Bence azonban ezt megcáfolta:

„Sem Alex, sem pedig én soha nem fogunk megegyezni semmilyen klubbal azelőtt, hogy a Ferencvárossal az adott klub ne jutott volna megegyezésre. Egyrészt azért mert van egy etikett, egy kialakult útja, hogy a futball piacán ennek hogyan kell működnie, nálunk viszont leginkább azért, mert a klubot, a vezetőit, a szurkolóit Alex is és én is tiszteljük. Egészen addig, míg a két klub egyezségre nem jut, addig mi semmilyen szinten nem egyezkedünk, pláne nem állapodunk meg feltételekről”

mondta a menedzser az M1-nek.

Elmondta azt is, hogy a Lazio is azon klubok egyike, aki érdeklődik a kilencszeres magyar válogatott iránt, ugyanakkor azt is elárulta, hogy Tóth iránt minden topligából van érdeklődés.

A magyar játékos átigazolás hónapok óta téma, korábban a Newcastle, a Juventus és több Bundesliga-csapat érdeklődéséről is lehetett hallani.

Tóth lehet a Fradi második meghatározó magyar futballistája, aki távozik, Varga Barnabás néhány napja szerződött Görögországba:

Az NB I történetének második legdrágább futballistája lett Varga Barnabás

Egyedül Lisztes Krisztiánért fizettek többet korábban.

Miért nincs igaza azoknak, akik szerint a Fradi és Varga Barnabás rosszul döntött?

Vannak olyan vélemények, amelyek szerint a Ferencváros és a játékos is rosszul döntött. Elmondjuk, hogy miért nem értünk egyet ezzel.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve